Prechod na navigáciu block menu Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu Hlavné menu 3 Prechod na navigáciu Hlavné menu 4 Prechod na navigáciu vodorovná

Ipolyság a régió székhelye

Az Ipoly és a Korpona folyók összefolyásánál, ahol a határfolyó elhagyja az országhatár vonalát, az Ipoly mindkét oldalán terül el a város. A Börzsöny és a selmeci hegyvonulat vulkanikus törésének legdélibb pontján van. Ennek morfológiai jelenlétét az Ipoly és inundációs területe jelzi. Valamikor a földtörténet harmadkorában természeti katasztrófa következtében az addig összefüggő Börzsöny és Selmeci-hegységek kettéváltak, és a törés vonalán megkezdte erróziós munkáját az Ipoly. Az állandó errózió következtében lassan kialakultak a jelenlegi teraszok, amelyek az északi oldalon meredekebbek. A város fejlődése során mind közelebb került a Korponai-fennsík déli határához. Ma a Kálvária-domb és a Börzsöny északi vonala közötti távolság csak mintegy 3–4 km. A folyó völgye itt a legszűkebb, így legjobban itt érvényesül az ún. „kéményhatás”, aminek következménye a gyakori légmozgás.
Ipolyság fontos középkori út tengelyében keletkezett. Ez a Via Magna. A királyi Nagyút vezetett Esztergomból, később Buda várából az arany- és ezüstbányák felé, de Zólyomon keresztül Lengyelország irányába is. Az első település fejlődését feltételezte a premontrei monostor létesítése azon a helyen, ahol máig is állanak a romjai. Fuschoffer Monasteriológiájában Bombardi állítja, hogy a Hunt nemzetség tagjai már 1075-ben itt Benedek-rendi kolostort létesítettek. Fehér György kódexe azonban a következő adatokat tartalmazza: IV. Béla király 1265-ben kelt levelében igazolja, hogy a Márton bán által alapított kolostor ajándéklevele a tatárjárás idején elpusztult, ezért ezt a király újra megerősíti. IV. Béla 1268-ban igazolja, hogy Márton bán az eklézsia felszentelése napján egész Ság települést a konventnek ajándékozta. Ugyanabban az évben a király a régi prépostság jobbágyait a királyné fennhatósága alá helyezte. V. László azokat a kiváltságjogokat, amelyeket apja a kolostornak az 1258, 1259, 1264, 1265, 1266 és 1268-as években adott, újra jóváhagyta. Az 1275. évben IV. László Ság település lakóit felszabadítja az adóktól és a katonák elszállásolási kötelezettsége alól. A király szeretett ide vadászatokra járni, és a Monasterológia szerint Lőrinc prépost kérte a királynőt, hogy kíméljék meg a solymárok és kutyakísérők gyakori elszállásolásától a lakosságot. Nemcsak László király, hanem a többi Árpád-házi királyok is szívesen látogatták az erdőkben és folyókban gazdag vidékünket. Ennek bizonysága a környékünkön máig is királykutaknak nevezett források.
Az ipolysági premontrei kolostor a tatárjárás után gyorsan felújult. A sági konvent 1266-ban megkapta a hídvám jogát, majd 1405-ben vásárjogot, 1407-ben Zsigmond királytól pallosjogot kap. A környékbeli várurak, akik irigyelték a monostor növekedését, többször is megtámadták és kirabolták a szerzeteseket. Erejükkel szemben a királyi udvar is tehetetlen volt.
A következő veszély a török részéről fenyegette az országot. Amikor Buda, Vác és Esztergom is elesett, az udvar az 1546-ban kiadott 44. sz. törvény szerint megparancsolta a sági kolostort állami költségen erődítménnyé erősíteni. A vár első kapitánya Thuri György /1519–1571/ volt, aki a szomszédos Túron született. /Nagyapja Mátyás király fekete seregében tűnt ki hősiességével, testvérei pedig a végvárakat védték./ György a sági várban először mint huszárkapitány szolgált, aztán lett várkapitány. Segített Balassa Menyhártnak megvédeni a lévai várat. A szalkai ütközetben szétverte a portyázó török csapatot, és 1552-ben harcolt a palásti csatában is. 1550-től a sági várkapitány Jakusich Ferenc lett. A drégelyi vár eleste után néhány nappal, 1552. július 7-én a török seregek bevették Ságot is, majd továbbvonultak a bányavárosok irányába. Július 10–11-én a palásti csatában legyőzték a tízezres császári sereget. A sági szerzetesek Garamszentbenedekbe menekültek, ide menekítették a konventnek – mint hiteles helynek – a fontosabb iratait is.
Ipolyságot és környékét a török kétszer uralta. Először 1552–1595 között, majd 1626-tól egészen Buda, ill. Érsekújvár visszafoglalásáig. Az 1626-os dikális összeírás 33 családfőt jegyzett fel, az összes adófizető személy 238 volt. A török idők második felében a császáriak és a törökök közötti határ Ság és Tesmag között húzódott. Ez a Silber-féle árokkal jelölték meg. A nép még a múlt században is Török-ároknak nevezte.
Ebből az időből, pontosabban 1665-ből származik az első „városi” pecsét, melyen a Sigillum oppidi Saag /Ipolyság város pecsétje/ szerepel.
A premontreik egyházi feladataikon kívül világi feladatokat is elláttak. Ezek a királytól kapott privilégiumokból adódtak /hídvámszedés, a piaci napok szervezése/, ezenkívül hiteles helyként is működtek. Itt hitelesítették a királyi donációs leveleket, és a birtoklevelek hitelesítését is itt végezték nemcsak Hont vármegye, hanem a környező megyék részére is. A premontrei kolostor fénykorát a XIV. század elejétől élte, amikor harminc éven keresztül élén Fegyverneki Ferenc prépost állt. Idejében papi szeminárium is működött falai között.
A kuruc-labanc harcok idején 1784. szeptember 24-től falai között időzött II. Rákóczi Ferenc, aki ötezres seregével Gyöngyösről az Ipoly völgyén keresztül ért ide. A kolostorban fogadta az erdélyi küldöttséget, amely elhozta erdélyi fejedelemmé választásának oklevelét.
I. Lipót császár és király 1688-ban a törökök által visszaszerzett gazdaságokat a kolostorral együtt a jezsuitáknak ajándékozta. Attól az időtől a préposti rangot a császártól az esztergomi egyházmegye valamelyik papja kapja meg. A jezsuiták a kolostor romjain újjáépítették a lakó- és gazdasági épületeket. 1734-ben befejezték a templomépítést is. Ez, sajnos, 1832-ben leégett. Szerencsére nem kellett újjáépíteni, csak felújítani, így a templom boltívén ma is látható dátum /1734/ az eredeti építés befejezését jelzi. A kőhídat, amelyet 1769-ben szintén a jezsuiták építtettek, a II. világháború alatt rombolták le. A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia 1776-ban a kolostort a rozsnyói káptalannak ajándékozta, amely a birtok őrzője a mai napig. A rozsnyói káptalannal városunk vezetői többször ellentétbe kerültek, amikor a múlt század közepétől a városfejlesztés megkövetelte, hogy a káptalani földek egy részét belterületté nyilvánítsák.
Ipolyság közigazgatási szempontból mindig Hont vármegyéhez tartozott. Az első épített vármegyeháza Kemencén volt, amely 1751-ben leégett. A megye rendjei 1806-ban elhatározták, hogy az új székházat a jobb fekvésű Ipolyságon építik fel. Először az Ipoly túloldalán, a mai zsidó temető helyén kezdték építeni, de az új alipsán kezdeményezésére a megyeházat a mai helyén építették fel. Az építkezést ugyan 1837-ben kezdték, de a forradalmi események miatt csak 1857-ben fejezték be. I. Ferenc József császár és magyar király országjáró körútján megtekintette ezt az új létesítményt is. A lakosság azonban nem fogadta őt kitörő örömmel, pedig a megyeháza befejezésére az állami kasszából 32 ezer forinttal járult hozzá.
A megyeszékhelyen már a XIX. század harmincas éveiben megkezdődött a politikai mozgolódás. 1836-ban Fehérváry Miklós és Gyürky Medárd kezdeményezésére megalakult a Hontmegyei Régészeti Társaság, amelynek célkitűzései között szerepelt a történelmi emlékek ásatások és gyűjtés általi megmentése. A társaság ugyan 1844-ben megszűnt, de összegyűjtött anyagát átvette a Magyar Nemzeti Múzeum. 1838-ban megalakult a Hontmegyei Gazdasági Egyesület, amely 1846-ig tevékenykedett. A megyegyűlések jelentős időpontja volt az 1830-as év, amikor gróf Széchenyi Istvánt a megye táblabírájává választották.
A márciusi népfelkelés nemsokára kiterjedt az egész országra. Az új törvények, amelyek a törvény előtti egyenlőséget hirdették, megszüntették az osztályok közötti különbségeket. Az első megyei nagygyűlés Ipolyságon májusban volt a megyeháza udvarán. Majthényi László alispán forradalmi nyitóbeszéde után az új törvényeket Gyürky Antal megyei titkár ismertette. Ezeket a nép örömmel fogadta függetlenül vallásától vagy nemzetiségétől. Sokan önként jelentkeztek népfölkelőnek, elsők között Pongrácz Lajos, aki nemsokára a pénzügyminiszter államtitkára lett. Az egykori Hivatalos Közlöny szerint a szabadságharcban tiszti rangban részt vettek: Pongrácz László és Pongrácz István ezredesek, Sulyovszky Ferdinánd őrnagy, századosi rangban Gyürky Antal, Rozsenberszky Antal, Nagy Vince, Totovits Szilárd, valamint több főhadnagy és hadnagy.
Az Ipolyság körüli hadi eseményekből meg kell említeni kettőt. Január 9-én Görgey kilencezer fős hadserege elérte városunkat, ahol Majthényi alispán átadta az összegyűjtött újoncokat. Görgey a főhaddal tovább indult Léva irányába, hátvédnek itt hagyva Guyon Richard ezredes csapatait. Meggátolták Windischgrätz csapatainak előretörését mindaddig, amíg Görgey el nem érte Varsány határát. A csatában főleg a tüzérek tüntették ki magukat, akik az Őrhegy /a mai Kálvária/ tetejéről vették tűz alá az ellenséget, míg a huszárok az Ipoly völgyében harcoltak a dragonyosokkal. A csikósokból verbuvált „ostoros huszárok” sok nehézkesen mozgó dragonyost tettek ártalmatlanná. Ezt az ütközetet örökítette meg egy kép a múzeumban /Sági ütközet/. Áprilisban Görgey serege – kisebb ütközetet vívva az osztrákokkal – ismét átvonult Ipolyságon.
A világosi fegyverletétel után Ipolyság életére is rányomta bélyegét a katonai diktatúra. Csak az osztrák–magyar kiegyezés hozott fellendülést.
A Honti Kaszinó egyike volt az országban a legrégebben alakultaknak. Az 1834-től működő könyvtárában nagy kárt tettek a felkelés alatt ide szállásolt osztrák katonák, mégis mindig az új eszmék és törekvések hirdetője volt. A forradalmi gondolatokat hirdette mindjárt a felkelés kezdetén Janko Kráž is, barátjával, Ján Rotaridesszel. Jelszavuk /Égessétek a kastélyokat, akasszátok fel az urakat!/ nem tetszett az érintetteknek, mindkettőjüket elfogatták, és a megyeháza börtönébe záratták. Itt írta meg a forradalmi költő ismert versét, amelynek címe Šahy /Ipolyság/ is utal a helyszínre.
A vármegye székhelye a XIX. század ötvenes éveitől kezdett nagyobb ütemben fejlődni. Míg 1848–49 előtt a lakosság csak két rétegből – a jobbágyokból és a kisiparosokból – tevődött össze, a forradalom utáni időkben kialakult a polgárság /megyei tisztviselők, ügyvédek, orvosok és vállalkozók/. A városban fokozatosan letelepedtek a zsidó családok is. Az 1867-es kiegyezés után megalakult „a város fejlesztésének és széppé tételének egyesülete”, amelynek elnöke Pongrácz Lajos járási főszolgabíró lett, titkára pedig Sághy Benő ügyvéd. Munkájukat azzal kezdték, hogy a főtéren megszüntették a piacokat és a postaállomást istállóival együtt. A lakosság hozzájárulásával /utólagos adók/ megkezdték a járdák építését is, majd megalakult az Aerogén Társaság, amely a közvilágítást szorgalmazta. A jobbágyházakat a főtéren üzleteknek vásárolták meg a kereskedők, így a tér mindkét oldala rövid tíz év alatt újra felépült. Eltűntek a zsúpfödeles házak is. Gyürky Antal, aki abban az időben az iskolaszék elnöke volt, nagy utánjárással felépíttette az első emeletes elemi iskolát /ma a szakmunkásképző intézet épülete a templom közelében/. Az ő érdeme az evangélikus templom melletti park létesítése is. A Káptalan utcai kis kórház már nem felelt meg a követelményeknek, ezért az új kórház részére a Homokon vett a város egy telket. Siposs Antal zongoraművész és zeneszerző ipolysági koncertjeinek bevételét a város iskoláinak bővítésére ajánlotta fel. Megalakult a Városi Nőegylet és az önkéntes színjátszó csoport. Megkezdődött a Honti Gazda folyóirat kiadása is.
Folytatódik a város központjának építése. Megjelennek az első emeletes házak: a takarékpénztár /1867/ után a polgári leányiskola /1872/, a Pénzügyi Palota /1886/, újabb takarékpénztár /1899/, az új városháza, emeletén a Honti Kaszinóval /1888/, a Pannónia Szálló /1906/. A XIX. és XX. század fordulóján már három nyomda működik a városban: a Neumann–féle, Polgár Ignácé és a Tóth–Brza. A XX. század első éveiben épült fel a Lengyel Szálló a főtéren, és további emeletes házak: a Bars megyei népbank, a Salkovszky, Wolner és Adler házak. A Fő tér büszkesége az 1859-ben felépített barokk oszlop, tetején a Szeplőtelen Szűz Mária szobra. Hosszú előkészületi munkák után 1898-ban megalakult a Honti Múzeum. Első igazgatója Pongrácz Elemér lett. A múzeum aztán 1902-ben nyílt meg. 1900. szeptember 27-én kezdte meg működését a városi kórház. Első igazgatója dr. Kovács Sebestyén Endre lett.
A XIX. század második felében végre városunk is bekapcsolódott az országos vasúthálózatba: az első vonat Párkányból 1886. szeptember 10-én futott be az ipolysági vasútállomásra, amikor befejeződött az Ipolyság–Csata közti vonal kiépítése. 1891-ben fejeződött be az Ipolyság–Balassagyarmat közti vasút, 1899-ben pedig az Ipolyság–Korpona vonal építése. Végül 1900. július 11-én befutott az első vonat Budapestről is.
A város fejlődése tovább folytatódott egészen a világháború kezdetéig. 1902-ben megalakult az első sportegyesület, az IFC – Ipolysági Futballklub. Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése. A régi petróleumégőket gázlámpákra, majd villanyvilágításra cserélték. Az utolsó gazdag években megnyílt az ipolysági főgimnázium, melynek első igazgatója Barczán Endre lett /1913–19/. Sajnos, 1918 után hosszú évekre leállt a város fejlődése. A 2. világháború befejeztével kezdetét vette városunk újabb fejlődése.

 

ma 2018.04.24 van

ma Juraj névnapja van

webygroup

Slovenská verzia
English version
Deutch version

32940640

2018.04.24 van
Főoldal